DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

Az MU a bajnokság után a Ligakupában is legyőzte a Brightont

A Manchester United csapata 3-0-ra diadalmaskodott a Brighton vendégeként az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. Az Everton folytatta remek szériáját, miután – a triplázó Dominic Calvert-Lewin hathatós közreműködésével - 4-1-re felülmúlta otthon a West Hamet.

Az MU a bajnokság után a Ligakupában is legyőzte a Brightont
(fotó: Reuters)

Ahogy a címben már utaltunk rá, a Brighton és a Man. United a közelmúltban, egész pontosan szombaton randevúzott egymással a Premier League-ben, és akkor a vörös ördögök drámai körülmények között, egy már a lefújást követően, VAR-jelzéssel befújt tizenegyessel győzték le 3-2-re az amúgy öt kapufáig jutó kék-fehéreket. Hove & Albion büszkeségét emiatt extrán fűthette a reváns lehetősége, ám ettől függetlenül a manchesteriek voltak a Carabao Cup-párharc esélyesei is.

Ennek ellenére az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, és mindkét fél előtt adódott kisebb-nagyobb helyzet – főleg kisebb. Aztán a félidő legvégén, amikor talán már mindenki a szünetet várta, érkezett Mata élesen betekert szabadrúgása, melyet McTominay bólintott a kapu jobb oldalába a 44. minutumban. A fordulás után már egyértelműbb volt Ole Gunnar Solskjaer tanítványainak fölénye, és ez a fölény a hajrában két újabb gólban is megmutatkozott.

Előbb Mata került ziccerbe Van de Beek zseniális, sarkazós passza után, és a spanyol nem is hibázott, majd Pogba csavart a sorfal érintésével a jobb felsőbe egy szabadrúgást, így a 80. percben ki is alakult a végeredmény – az MU 3-0-val lépett a negyeddöntőbe.

A BRIGHTON - MAN. UNITED MÉRKŐZÉS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Carlo Ancelotti Evertonja félelmetes formában van a 2020/21-es idényben: a liverpooliak mind az öt „idei” tétmeccsüket megnyerték (kettőt a Ligakupában és hármat a PL-ben). Ebben nem kis szerepe van Calwert-Lewinnek, aki négyszer lépett pályára, és a szerda estét megelőzően már ötször volt eredményes.

Fontos volt megemlíteni, hogy ez csak szerda előtt volt így, ugyanis a stolverkosok támadója a West Ham ellen ismét brillírozott, és három góllal vette ki a részét a Mersey-partiak 4-1-es sikeréből (mellette még Richarlison, illetve Snodgrass talált be). Ezzel az Everton ellentmondást nem tűrő eredménnyel biztosította helyét a következő körben, és egyértelműen jelezte, hogy komolyan kell számolni vele ebben a szezonban – minden fronton.

AZ EVERTON-WEST HAM MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


 

LABDARÚGÁS, ANGOL LIGAKUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Newport - Newcastle 1-2 (b.u.)
Burnley - Manchester City 0-3
Brighton - Manchester United 0-3
Everton - West Ham 4-1

 


Megtekintések száma: 351 2020-09-30 22:43:50
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
ÚJ 11:10 - Félelem nélkül
autósmagazin
11:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:40 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÉLŐ 13:10 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Manchester City
15:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Liverpool - Arsenal, ism.
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Parma
20:10 - A nap hőse
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Ligue 1-történetek PSG, ism.
ÉLŐ 20:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - PSG
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest, ism.
DIGI Sport 2
06:25 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, 2. elődöntő, ism.
07:45 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő, ism.
09:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - A nap hőse
10:00 - Kosárlabda
női Euroliga, Aluinvent DVTK Miskolc - Izmit Belediyespor, ism.
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Lovassport
Díjugrató GP, 2. forduló, Bábolna, ism.
13:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - Atalanta
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
19:40 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
ÚJ 20:10 - Sportlövő Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Cagliari
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
09:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Milan - Sparta Praha, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - A nap hőse
11:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Roma - CSZKA Szófia, ism.
13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Omonia - PSV Eindhoven, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - A nap hőse
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Antwerp - Tottenham, ism.
18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AEK Athén - Leicester, ism.
20:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:30 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
23:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse