DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

A Roma hátrányból fordított, a Leverkusen mészárlást rendezett

Az AS Roma együttese 2-1-re diadalmaskodott a Young Boys otthonában az Európa Liga A csoportjának 1. fordulójában. A C csoportban a Bayer Leverkusen 6-2-vel döngölte földbe a Nice-t.

A Roma hátrányból fordított, a Leverkusen mészárlást rendezett
Fotó: Reuters

Jól kezdte a mérkőzést a Young Boys, hiszen a 14. percben Cristante szabálytalanságának köszönhetően büntetőhöz jutotta a csapat. A labda mögé Nsane állt, és nagyon pontosan értékesítette a tizenegyest. Ezt követően azt várta volna az ember, hogy a Roma hatalmas rohamokkal megy előre az egyenlítés érdekében, ennek ellenére továbbra is a svájciak voltak valamivel aktívabbak, de nagy helyzeteket nem láthattunk.

A szünet után magasabb fokozatra kapcsolt a Roma, érkeztek a cserék is Dzeko vezérletével, a bosnyák pedig a 69. percben ki is osztott egy gólpasszt Bruno Peresnek. Mindössze öt perccel később meg is fordította az állást a vendég együttes, Mhitarjan beadását Kumbulla fejelte a kapuba. A hajrában Pau López ziccerben védett hatalmasat, így nagyban köszönhetik neki az olaszok, hogy elhozták mind a három pontot Svácjból.

A RAPID - ROMA MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


A Bayer Leverkusen nagyon bekezdett a Nice ellen, a 16. percben már 2-0 állt az eredményjelzőn Amirinek és Alariónak köszönhetően. Ezután viszont visszavettek a németek, Gouiri pedig tett róla, hogy izgalmas második félidőt lássunk.

Hát izgalmas az nem lett, viszont kifejezetten eseménydús, ugyanis a hazaiak valósággal elkezdték mészárolni vendégeiket, szerencsére nem szabálytalanságokkal, hanem gólokkal. A csereként beállt Bellarabi például kettőt is szerzett, de Diaby és Wirtz is beköszöntek. Az utolsó szó legalább a nizzaiaké lett, Claude-Maurice kozmetikázott, de így is csúnya 6-2-es eredmény született.

A MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 
EL, A CSOPORT
Young Boys - Roma 1-2
CSZKA Szófia - Cluj 0-2

B CSOPORT
Rapid Wien - Arsenal 1-2
Dundalk - Molde 1-2

C CSOPORT
Bayer Leverkusen - Nice 6-2
Hapoel Beer Sheva - Slavia Praha 3-1

D CSOPORT
Lech Poznan - Benfica 2-4
Standard Liége - Rangers 0-2

E CSOPORT
PSV (holland) - Granada (spanyol) 1-2
PAOK (görög) - Omonia (ciprusi) 1-1

F CSOPORT
Napoli (olasz) - AZ Alkmaar (holland) 0-1
Rijeka (horvát) - Real Sociedad (spanyol) 0-1

AZ A CSOPORT ÁLLÁSA
1. CFR Cluj 1 1 2–0 3 pont
2. Roma 1 1 2–1 3
3. Young Boys 1 1 1–2 0
4. CSZKA Szófia 1 1 0–2 0

 

A B CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 1 1 2–1 3 pont
2. Molde 1 1 2–1 3
3. Dundalk 1 1 1–2 0
4. Rapid Wien 1 1 1–2 0

 

A C CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 1 1 6–2 3 pont
2. Hapoel Beer-Seva 1 1 3–1 3
3. Slavia Praha 1 1 1–3 0
4. Nice 1 1 2–6 0

 

A D CSOPORT ÁLLÁSA
1. Benfica 1 1 4–2 3 pont
2. Rangers 1 1 2–0 3
3. Lech Poznan 1 1 2–4 0
4. Standard Liege 1 1 0–2 0

 

AZ E CSOPORT ÁLLÁSA
1. Granada 1 1 2–1 3 pont
2. Omonia 1 1 1–1 1
3. PAOK 1 1 1–1 1
4. PSV Eindhoven 1 1 1–2 0

 

AZ F CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Sociedad 1 1 1–0 3 pont
2.AZ Alkmaar 1 1 1–0 3
3. Napoli 1 1 0–1 0
4. Rijeka 1 1 0–1 0


Megtekintések száma: 320 2020-10-22 21:00:39
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Inssbruck, ism.
09:10 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, OSC Budapest - CN Terrassa, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:40 - A nap hőse
10:50 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, VK Radnicki - OSC Budapest, ism.
ÚJ 12:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Borlai Gerzson
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:45 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, Sintez Kazan - DIGI Oradea, ism.
14:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - A nap hőse
14:20 - Labdarúgás
Serie A Show, ism.
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Spezia - Lazio
17:00 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
17:30 - A nap hőse
17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Torino
20:00 - Labdarúgás
Serie A Show, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Bologna
22:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Poprad, ism.
DIGI Sport 2
00:15 - Labdarúgás
Ligue 1 Előzetes, ism.
07:00 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
07:30 - Labdarúgás
Serie A Show, ism.
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
10:05 - Tenisz
WTA-torna, Prága, döntő, Halep - Mertens, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 12:55 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÉLŐ 13:25 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Everton
15:35 - A nap hőse
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 15:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Fulham
18:05 - A nap hőse
18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:25 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Manchester United
20:30 - A nap hőse
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - PSG
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Lens, ism.
DIGI Sport 3
00:20 - A nap hőse
00:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1 Előzetes, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Marseille, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:30 - A nap hőse
09:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Young Boys, ism.
11:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, LASK - Tottenham, ism.
13:20 - A nap hőse
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Feyenoord - Dinamo Zagreb, ism.
15:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1 Előzetes, ism.
16:35 - A nap hőse
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Lens
19:00 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
21:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:20 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Everton, ism.
23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AZ Alkmaar - Napoli, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse