DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Német labdarúgás

A Hertha öt pontra eltávolodott a kieső helyektől

A Hertha labdarúgócsapata 2-1-es győzelmet aratott a Schalke vendégeként a Bundesliga 31. fordulójából pótolt mérkőzésen.

A Hertha öt pontra eltávolodott a kieső helyektől
(fotó: Twitter)

A Hertha koronavírus-fertőzések miatt több bajnokit is kihagyott, és a Schalke elleni meccsel érte utol magát, pontosabban a többieket a lejátszott bajnokik számát tekintve.

Dárdai Pál együttese hat veretlen meccsel a háta mögött érkezett Gelsenkirchenbe, viszont a Schalke kezdett jobban: a hatodik percben Harit 11 méterről megszerezte a vezetést.

Szűk negyedórával később érkezett az egyenlítés, Plattenhardt szabadrúgását Boyata fejelte a kapuba. A berliniek a győzelmet is megszerezték a 73. percben, amikor a csereként beállt Ngankam lőtte a hálóba Radonjics átadását.

A fővárosiaktól a végén ugyan kiállították a két sárga lapot begyűjtő Lukebakiót, és két kapufát is megúszott a Hertha, de Dárdai Pál együttese az újabb sikerrel öt pontra távolodott el a kieső helyen álló Kölntől, és hárommal az osztályozós pozícióban tanyázó Bielefeldtől.

BUNDESLIGA, 31. FORDULÓ
Schalke - Hertha 1-2
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Bayern Munich 32 23 5 4 92-40 74
2 RB Leipzig 32 19 7 6 57-28 64
3 Wolfsburg 32 17 9 6 57-32 60
4 Borussia Dortmund 32 18 4 10 69-44 58
5 Eintracht Frankfurt 32 15 12 5 63-48 57
6 Bayer Leverkusen 32 14 9 9 51-35 51
7 Borussia Mönchengladbach 32 12 10 10 59-52 46
8 Union Berlin 32 11 13 8 47-41 46
9 Freiburg 32 12 8 12 49-47 44
10 Stuttgart 32 11 9 12 54-52 42
11 Hoffenheim 32 10 9 13 49-52 39
12 Mainz 05 32 9 9 14 35-51 36
13 Hertha BSC 32 8 10 14 40-50 34
14 Augsburg 32 9 6 17 32-49 33
15 Werder Bremen 32 7 10 15 34-51 31
16 Arminia Bielefeld 32 8 7 17 23-51 31
17 Köln 32 7 8 17 33-60 29
18 Schalke 04 32 2 7 23 21-82 13

Megtekintések száma: 665 2021-05-12 19:46:12
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - A nap hőse
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:25 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
00:55 - Reggeli Start
válogatás
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 01:30 - Tenisz
WTA-torna, San José
03:40 - A nap hőse
03:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
ÉLŐ 04:00 - Tenisz
WTA-torna, San José
06:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:15 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
06:45 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 1. verseny, ism.
07:35 - A nap hőse
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
09:20 - A nap hőse
09:30 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Sheffield, ism.
11:25 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Liverpool, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - A nap hőse
13:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
13:40 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Lyon, ism.
15:30 - Tenisz
WTA-torna, San José, ism.
19:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
19:40 - A nap hőse
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:00 - Tenisz
WTA-torna, San José
DIGI Sport 2
00:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
00:30 - A nap hőse
00:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
08:00 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár
15:55 - A nap hőse
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
16:25 - Reggeli Start, ism.
17:20 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Sheffield, ism.
ÉLŐ 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár
ÉLŐ 19:25 - Röplabda
női, Savaria Kupa, Magyarország - Azerbajdzsán
ÚJ 22:00 - Labdarúgás
A Premier League világa
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:45 - Vízilabda
Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC Budapest - Szolnoki Dózsa, ism.
DIGI Sport 3
00:30 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Lyon, ism.
08:55 - Tenisz
WTA-torna, San José, ism.
10:55 - Reggeli Start, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
12:00 - A nap hőse
12:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:20 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Banska Bystrica, ism.
14:30 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Poprad, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:00 - A nap hőse
17:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
LIVE 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár
19:30 - Strandlabdarúgás
1. elődöntő, ism.
20:30 - A nap hőse
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Strandlabdarúgás
2. elődöntő, ism.
21:55 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
22:55 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
23:55 - A nap hőse
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse