DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Plísková meccslabdákat hárítva elődöntős Rómában

Karolína Plísková sorozatban harmadszor lesz ott a Rómában zajló WTA-tenisztorna elődöntőjében, miután hatalmas csatában elbúcsúztatta Jelena Ostapenkót.

Plísková meccslabdákat hárítva elődöntős Rómában

A PLÍSKOVÁ-OSTAPENKO MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Plísková 2019-ben és 2020-ban is döntőig verekedte magát, így lehetősége nyílt arra, hogy sorozatban harmadszor is bejusson a római elődöntőbe. Ehhez azt a Jelena Ostapenkót kellett legyőznie, aki két kétszettes siker után legutóbb játszmahátrányból fordítva győzte le Angelique Kerbert.

A két teniszező már nyolcszor összefutott korábban, és ezek közül ötöt Plísková nyert meg. Rómában az első szettben Ostapenko 4:0-val kezdett, Plísková azonban a következő négy játékot megnyerve kiegyenlített. A lett teniszező viszont a következő adogatását hozta, majd újra lebrékelve Plískovát, megnyerte a nyitó játszmát.

A második felvonás elején mindketten nyertek egy játékot fogadóként, majd 4:4 után Plísková még kétszer brékelt, miközben csak egy adogatást bukott el, így jöhetett a döntő játszma.

A záró szettben Plísková kétszer is brékelőnybe került, de Ostapenko ezt rögtön a következő játékban kiegyenlített. Sőt, a lett játékos 5:4-nél háromszor is meccslabdához jutott, de képtelen volt értékesíteni őket. Jöhetett a tie-break, ahol hiába szerezte meg a lett az első pontot, onnantól már csak Plísková akarata érvényesült, és végül közel két és fél órás csatában bejutott a négy közé, ahol Petra Martic lesz az ellenfele.

TENISZ, WTA-TORNA, RÓMA, NEGYEDDÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 9.) - Ostapenko (lett) 4:6, 7:5, 7:6
Martic (horrvát) - Pegula (amerikai) 7:5, 6:4
Gauff (amerikai) - Barty (ausztrál, 1.) 4:6, 1:2-nél Barty feladta

 


Megtekintések száma: 219 2021-05-14 14:40:52
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
06:25 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC - Szolnok, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
09:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
11:10 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, elődöntők
16:05 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
17:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, 2. elődöntő
20:00 - Autósport
DTM, Monza, 2. verseny, ism.
21:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
23:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:55 - Reggeli Start
válogatás
DIGI Sport 2
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, ism.
10:50 - Reggeli Start, ism.
11:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:00 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
12:50 - Autósport
DTM, Monza, összefoglaló, ism.
13:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
13:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, 1. elődöntő
16:00 - Labdarúgás
Premier League 100 - Peter Crouch, ism.
16:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, SuperFinals, Conegliano - VakifBank Istanbul, ism.
19:45 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, SuperFinals, Grupa Azoty Kedzierzyn Kozle - Trentino Itas, ism.
22:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:25 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal palace, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Napoli, ism.
13:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - AC Milan, ism.
14:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Reggeli Start, ism.
15:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
16:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Napoli, ism.
18:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - AS Roma, ism.
19:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - AS Roma, ism.
21:45 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
22:35 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
23:25 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse