DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Az első kiemelt nem jutott elődöntőbe Eastbourne-ben

A negyeddöntő jelentette a végállomást Arina Szabalenka számára az Eastbourne-ben zajló WTA-tenisztornán, az első kiemelt ugyanis nagy csatában kikapott Camila Giorgitól.

Az első kiemelt nem jutott elődöntőbe Eastbourne-ben

A GIORGI-SZABALENKA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Aligha kezdhette volna jobban a mérkőzést a torna első kiemeltje, hiszen rögtön az első játék során elvette ellenfele adogatását. Szabalenka sokáig őrizte brékelőnyét, ám 4:3-as állásnál Giorgi is fogadóként nyert gémet, amivel 4:4-re módosult az állás. Innentől már egyik játékos sem hibázott, vagyis jöhetett a rövidítés. A tie-breakben az olasz játékos koncentrált jobban, amivel behúzta az első szettet.

A második felvonás ellenben igencsak egyoldalú lett, hiszen Giorgi ebben az etapban még játékot sem volt képes nyerni. Jöhetett a mindent eldöntő szett, ahol mindkét fél inkább fogadóként nyújtott jobbat. Ebből az adok-kapokból végül a selejtezőből érkező olasz jött ki jobban, hiszen négyszer is lebrékelte Szabalenkát, és közel két és fél órás csatában biztosította helyét a legjobb négy között. A fehérorosz teniszező kiesésével eldőlt, hogy a legjobb négy között már egyetlen kiemelt sem lesz.

A KONTAVEIT-GOLUBIC MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Akár két selejtezőben kezdő teniszező is játszhatott volna a fináléért, de Viktorija Golubic szettelőnyből kikapott Anett Kontaveittől, így az észt lesz Giorgi elődöntőbeli ellenfele.

TENISZ, WTA-TORNA, EASTBOURNE, NEGYEDDÖNTŐ
Giorgi (olasz) - Szabalenka (fehérorosz, 1.) 7:6, 0:6, 6:4
Kontaveit (észt) - Golubic (svájci) 2:6, 7:6, 7:5
Ostapenko (lett) - Kaszatkina (orosz) 1:6, 7:5, 6:2
Ribakina (kazah) - Sevastova (lett) 2:6, 7:6, 7:6

 


Megtekintések száma: 299 2021-06-24 16:08:17
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - A nap hőse
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:25 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
00:55 - Reggeli Start
válogatás
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 01:30 - Tenisz
WTA-torna, San José
03:40 - A nap hőse
03:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
ÉLŐ 04:00 - Tenisz
WTA-torna, San José
06:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:15 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
06:45 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 1. verseny, ism.
07:35 - A nap hőse
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
09:20 - A nap hőse
09:30 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Sheffield, ism.
11:25 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Liverpool, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - A nap hőse
13:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
13:40 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Lyon, ism.
15:30 - Tenisz
WTA-torna, San José, ism.
19:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
19:40 - A nap hőse
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:00 - Tenisz
WTA-torna, San José
DIGI Sport 2
00:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
00:30 - A nap hőse
00:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
08:00 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár
15:55 - A nap hőse
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
16:25 - Reggeli Start, ism.
17:20 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Sheffield, ism.
ÉLŐ 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár
ÉLŐ 19:25 - Röplabda
női, Savaria Kupa, Magyarország - Azerbajdzsán
ÚJ 22:00 - Labdarúgás
A Premier League világa
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:45 - Vízilabda
Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC Budapest - Szolnoki Dózsa, ism.
DIGI Sport 3
00:30 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Lyon, ism.
08:55 - Tenisz
WTA-torna, San José, ism.
10:55 - Reggeli Start, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
12:00 - A nap hőse
12:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:20 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Banska Bystrica, ism.
14:30 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Poprad, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:00 - A nap hőse
17:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kovács-Tirpák Orsolya
LIVE 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Kolozsvár
19:30 - Strandlabdarúgás
1. elődöntő, ism.
20:30 - A nap hőse
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Strandlabdarúgás
2. elődöntő, ism.
21:55 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
22:55 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
23:55 - A nap hőse
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse