DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Eb 2020

Véget ért a dán csoda, Anglia története során először játszhat Eb-döntőt!

Az angol labdarúgó-válogatott 1-1-es rendes játékidőt követően, hosszabbításban 2-1-re legyűrte Dánia legjobbjait az Európa-bajnokság második elődöntőjében, így készülhet az Olaszország elleni, vasárnapi fináléra.

Véget ért a dán csoda, Anglia története során először játszhat Eb-döntőt!
(fotó: Reuters)

Nem kis tétért futott ki a gyepre Anglia és Dánia szerda este. A Háromoroszlánosok hatalmas lehetőséget kaptak azzal, hogy ismét a Wembleyben léphettek pályára (ráadásul abban a tudatban, hogy egy esetleges továbbjutással a döntőt is ebben a legendás arénában játszhatják), míg a skandinávok egyértelműen azért érkeztek az angol futball szentélyébe, hogy megismételjék az 1992-es tündérmesét, amikor is ők emelhették magasba az Eb-serleget.

A találkozó remek iramban kezdődött, a dánok a vártnál talán agresszívabban kezdtek, és bár mindkét fél előtt adódott kisebb-nagyobb lehetőség, egyértelműen a piros dresszesek hozták zavarba többször a Pickford irányította védelmet. Olyannyira, hogy egy buta szabálytalanság után a vezetést is megszerezte Dánia: Damsgaard messziről elvégzett, nagy erejű szabadrúgása a hálóban kötött ki a 30. percben. Ezután persze egyből rákapcsolt Gareth Southgate legénysége, és bár egy Schmeichel-bravúr elsőre még megmentette a vendégeket az egyenlítéstől, a 39. minutumban már nem volt menekvés: Saka lapos bepassza után Kjaerről a saját kapujába pattant a játékszer.

Az állás a szünetig már nem változott, a fordulást követően viszont mindkét gárda igyekezett dűlőre vinni a dolgot, és az erőtartalékaikkal szemmel láthatóan jobban gazdálkodó angolok szépen lassan fölénybe kerültek. Olyannyira, hogy az utolsó félórában több veszélyes helyzetet is kialakítottak, és pusztán Schmeichelen és a szerencsén múlt, hogy nem tudták bevinni a második döfést. Viszont a Leicester portása és a védelem is állta a sarat, és akárcsak a keddi, Olaszország – Spanyolország csata, ez az ütközet is 1-1-gyel zárult, így jöhetett a ráadás.

Ott Sterlingék – megérezve a vérszagot – tovább fokozták a nyomást, és csak idő kérdése volt, mikor törik meg a dánok ellenállása. Ez végül a 103. percben történt meg, amikor is Jensen és Maehle akasztotta meg a Man. City szélsőjét a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé Harry Kane állt oda, és bár nem túl erős, a bal alsóba tartó lövését Schemichel kivédte, a Tottenham csatára higgadtan a kapuba küldte a kipattanót.

Erre a csoportkört két zakóval kezdő, mégis továbbjutó Dániának már nem volt válasza. Braithwaite és társai az utolsó pillanatokban Jensen sérülése miatt tíz emberrel próbáltak meg egalizálni, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, így Anglia 2-1-re nyert, és az 1966-os világbajnokság után először jutott be nagy torna fináléjába, ahol Olaszország ellen hódíthatja el a kontinens bajnokának járó trófeát. A dánok pedig hatalmas kalapemelést érdemelnek, hiszen az Eriksennel történtek után talpra tudtak állni, és megmutatták, hogy szívvel, lélekkel és hittel is lehet komoly eredményeket elérni – a csoda azonban számukra szerda este véget ért.
 

LABDARÚGÁS, UEFA EURO 2020, ELŐDÖNTŐ
Anglia - Dánia 2-1 h.u.

 


Megtekintések száma: 799 2021-07-08 00:03:39
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:05 - Reggeli Start
válogatás
06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
08:50 - A nap hőse
09:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester United - West Ham, ism.
10:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Wolverhampton - Tottenham, ism.
12:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Aston Villa, ism.
14:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
14:50 - A nap hőse
15:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Norwich - Liverpool, ism.
16:50 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
ÚJ 17:50 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
18:20 - A nap hőse
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 19:55 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:10 - Autósport
DTM, Red Bull Ring, 1. verseny, ism.
22:45 - Autósport
DTM, Assen, 2. verseny, ism.
DIGI Sport 2
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
12:45 - A nap hőse
12:55 - Autósport
DTM, Assen, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, negyeddöntők
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
22:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:55 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:30 - Autósport
DTM, Assen,összefoglaló, ism.
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - St. Étienne, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
11:00 - A nap hőse
11:10 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
13:10 - Strandlabdarúgás
elődöntők, ism.
15:00 - Reggeli Start, ism.
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
16:45 - A nap hőse
16:55 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
17:55 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
18:55 - Autósport
DTM Trophy, Red Bull Ring, 1. verseny, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:00 - Autósport
DTM Trophy, Assen, 2. verseny, ism.
20:50 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
22:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse