DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Swiatek most sem kímélte Szabalenkát, Dzsaburral döntőzik Rómában

Iga Swiatek nagyon magabiztosan, két játszmában múlta felül Arina Szabalenkát a Rómában, salakon zajló prémium női teniszviadal elődöntőjében. A világelső azzal az Onsz Dzsaburral találkozik a vasárnapi fináléba, aki Darija Kaszatkinát fektette két vállra három szettben.

Swiatek most sem kímélte Szabalenkát, Dzsaburral döntőzik Rómában
(fotó: Reuters)

Több szempontból is pikánsnak ígérkezett Swiatek és Szabalenka összecsapása. A lengyel klasszis sorozatban 27. győzelmére pályázott, ráadásul a felek nemrégiben már összemérték erejüket, méghozzá a stuttgarti fináléban. Akkor a világelső tükörsimán verte a fehéroroszt, aki emiatt is extrán motivált lehetett.

Swiatek sem volt persze visszafogott, rögtön az első adandó alkalommal brékelt, és bár ellenfelének erre még volt válasza, az első kiemelt további két alkalommal vette el Szabalenka adogatását, ez pedig elegendő is volt számára a nyitó etap behúzásához.

A folytatásban sem várt minket sok izgalom: Swiatek háromszor is gémet nyert fogadóként, riválisának pedig nem tudott érdemi ellenállást kifejteni, így a favorit 6:2, 6:1 arányban diadalmaskodott, és akárcsak tavaly, idén is bejutott a római döntőbe.

A SWIATEK - SZABALENKA PÁRHARC VÉGE

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Ott pedig az a Dzsabur lesz az ellenfele, aki hozzá hasonlóan igencsak jó passzban van. A tunéziai versenyző a Kaszatkina elleni elődöntő első felvonását hátrányból fordítva abszolválta, a másodikat viszont elbukta. A mindent eldöntő etapban az orosz leányzó adogathatott a mérkőzésért, sőt, labdája is volt a győzelemhez, de nem tudta kiszerválni a csatát, ez pedig megbisszúlta magát: Dzsabur fordított, így a madridi 1000-es sikere után egy héttel ismét Masters-fináléra készülhet.

A DZSABUR - KASZATKINA ÜTKÖZET HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


TENISZ, WTA-TORNA, RÓMA, ELŐDÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.) - Szabalenka (fehérorosz, 3.) 6:2, 6:1
Dzsabur (tunéziai, 7.) - Kaszatkina (orosz) 6:4, 1:6, 7:5

 


Megtekintések száma: 303 2022-05-14 19:38:40

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, döntő, ism.
10:05 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, döntő, ism.
12:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Pro Recco, ism.
13:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Jug.Adriatic Osig, ism.
14:45 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Hannover, ism.
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Crvena zvezda, ism.
17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Troyes, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - PSG, ism.
21:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - PSG, ism.
23:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:15 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Lille, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Crystal Palace, ism.
08:50 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Watford, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - Labdarúgás
Premier League, Everton - Manchester City, ism.
12:40 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Aston Villa, ism.
14:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:40 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Burnley, ism.
16:30 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, döntő, ism.
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:40 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, döntő, ism.
20:40 - Röplabda
CEV Bajnokok Ligája, férfi döntő, Trentino Itas - Kedzierzyn Kozle, ism.
22:50 - Röplabda
CEV Bajnokok Ligája, női döntő, Conegliano - Istanbul, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Troyes, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - PSG, ism.
10:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - PSG, ism.
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Lille, ism.
14:40 - Labdarúgás
Ligue 1, osztályozó, visszavágó, St. Étienne - Auxerre, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Athletic Bilbao - Real Madrid, ism.
18:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, döntő, Chelsea - Liverpool, ism.
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, döntő, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse