DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás
David Moyes hosszabbított a West Hammel
PREMIER LEAGUE

David Moyes hosszabbított a West Hammel

A Premier League-ben szereplő West Ham United labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy meghosszabbította David Moyes menedzser szerződését.

A PSG elhappolta a Barca elől a Liverpool középpályását
ÁTIGAZOLÁS

A PSG elhappolta a Barca elől a Liverpool középpályását

A Paris Saint-Germain együttese hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Liverpool középpályását, Georginio Wijnaldumot. A holland játékos már közel állt a Barcelonához, ám végül 2024-ig a párizsiakhoz írt alá.


Xhaka mindenképpen az olasz fővárosba költözne
SERIE A TIM

Xhaka mindenképpen az olasz fővárosba költözne

Olasz sajtóhírek szerint az Arsenal középpályása, Granit Xhaka nyomást próbál helyezni klubjára, hogy az az eredetileg megszabott 25 millió eurónál olcsóbban engedje őt el, és így elszerződhessen, méghozzá az AS Romába.


A Benficával korábban bajnoki címet nyerő szakember veszi át a Wolverhampton csapatát
PREMIER LEAGUE

A Benficával korábban bajnoki címet nyerő szakember veszi át a Wolverhampton csapatát

A Premier League-ben szereplő Wolverhampton hivatalos oldalán számolt be a hírről, hogy a következő idénytől Bruno Lage irányítja a csapatot.


Az Arsenal is beszállhat a Calhanogluért folyó versenybe
ÁTIGAZOLÁS

Az Arsenal is beszállhat a Calhanogluért folyó versenybe

Külföldi sajtóhírek szerint az Arsenal is szeretné megkaparintani a Milan középpályását, Hakan Calhanoglut, akinek június 30-án lejár a szerződése a Rossonerivel, így ingyen igazolhatóvá válik.


Az angolok a Brightonból pótolják Alexander-Arnoldot
EURO 2020

Az angolok a Brightonból pótolják Alexander-Arnoldot

Hétfő délelőtt az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate kihirdette a végleges Európa-bajnoki keretét. A várható csapathoz képest annyi változás történt, hogy a sérült Trent Alexander-Arnold helyét Ben White vette át.


A Villa az Arsenalt túllicitálva szerezheti meg klubrekordért az újonc argentin kiválóságát
PREMIER LEAGUE

A Villa az Arsenalt túllicitálva szerezheti meg klubrekordért az újonc argentin kiválóságát

Angol lapértesülések szerint az Aston Villa mindenben megegyezett a Premier League-be egy év szünet után visszajutó Norwich együttesével, hogy klubrekordot jelentő 33 millió fontért leigazolja Emiliano Buendíát.


Lamela szerezte a szezon legszebb gólját a PL-ben
PREMIER LEAGUE

Lamela szerezte a szezon legszebb gólját a PL-ben

A Tottenhamben szereplő Erik Lamela Arsenal ellen szerzett fantasztikus találatát választották meg az idény legszebb góljának a Premier League-ben.


Hat év után távozik az angol rekordbajnoktól a 96-szoros argentin válogatott kapus
PREMIER LEAGUE

Hat év után távozik az angol rekordbajnoktól a 96-szoros argentin válogatott kapus

A Premier League-ben szereplő Manchester United hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg Sergio Romero június végén lejáró szerződését.


Rúben Dias az év játékosa, Guardiola a legjobb edző
PREMIER LEAGUE

Rúben Dias az év játékosa, Guardiola a legjobb edző

Szombaton kihirdették az angol labdarúgó-bajnokságban a szezon legjobb játékosa és a legjobb edzője díjakat. Mindkét elismerést a Manchester Citytől vihették haza.


Háromoroszlán - Premier League Magazin - szezonzáró adás
PREMIER LEAGUE

Háromoroszlán - Premier League Magazin - szezonzáró adás

Ha Premier League, akkor DIGI Sport. Ha pedig DIGI Sport, akkor természetesen Háromoroszlán. Csatornánk PL-magazinjában Monoki Lehel, Bánki József és Sallói István elemez - a 2020/21-es idényben utoljára.


A BL-trófea elhódítása új szerződést jelentett a Chelsea menedzserének
PREMIER LEAGUE

A BL-trófea elhódítása új szerződést jelentett a Chelsea menedzserének

A Premier League-ben szereplő Chelsea hivatalos oldalán számolt be a hírről, hogy meghosszabbította Thomas Tuchel szerződését.


Premier League 100 - Petr Cech
PREMIER LEAGUE

Premier League 100 - Petr Cech

A Premier League 100-ban az angol labdarúgó-bajnokság korábbi klasszisai mesélnek karrierjük legfontosabb állomásairól. Ezúttal Petr Cech engedett be minket a kulisszák mögé.


Ancelotti hat év után visszatér Madridba!
LA LIGA

Ancelotti hat év után visszatér Madridba!

A La Ligában szereplő Real Madrid hivatalos oldalán jelentette be a hírt, hogy a következő szezonban Carlo Ancelotti irányítja majd a csapatot.


Agüero a Barcában folytatja – hivatalos
ÁTIGAZOLÁS

Agüero a Barcában folytatja – hivatalos

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a Manchester Citytől távozó Sergio Agüeróval.


A Barcelona rásózná a Liverpoolra Coutinhót
SPANYOL LABDARÚGÁS

A Barcelona rásózná a Liverpoolra Coutinhót

Több spanyol újságban is megjelent hétfőn, hogy a La Ligában szereplő Barcelona felvetette a gondolatot a Liverpoolnak, hogy vásárolja vissza Philippe Coutinhót.


De Bruyne orra és szemgödre is eltörött
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA

De Bruyne orra és szemgödre is eltörött

A szombati Bajnokok Ligája-fináléban alulmaradó Manchester City kulcsembere, Kevin de Bruyne Twitter-oldalán üzent a szurkolóknak, amelyben tudatta diagnózisát, és leírta, hogy még mindig csalódott az eredmény miatt.


74 év után jutott fel az első osztályba a Brentford!
PREMIER LEAGUE

74 év után jutott fel az első osztályba a Brentford!

A Brentford 2-0-ra legyőzte a Swansea City csapatát a Championship playoff fináléjában. Ezzel a diadallal a londoni gárda 74 év után ismét ott lesz az angol első osztályban.


Lipcséből vett védőt a Pool
ÁTIGAZOLÁS

Lipcséből vett védőt a Pool

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool hivatalos weboldalán számolt be róla, hogy leigazolta Ibrahima Konatét a Leipzigből.


DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Jégkorong
ICE, Fehérvár AV19 - Vienna Capitals, ism.
02:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Udinese, ism.
08:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Fiorentina, ism.
10:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, szezonzáró, ism.
11:55 - Tenisz
WTA-torna, Nottingham, ism.
13:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Nottingham, döntő
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - Lens, ism.
18:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Brest, ism.
19:50 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:35 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor
20:55 - Labdarúgás
Exkluzív William Gallas-interjú, ism.
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 21:55 - Lovassport
Díjugratás, Nemzetközi verseny, Bábolna, felv.
23:40 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Barcelona - Athletic Bilbao, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - Lens, ism.
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Brest, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - AS Monaco, ism.
12:45 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Klagenfurt, ism.
15:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Udinese, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Fiorentina, ism.
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Internazionale, ism.
20:45 - Tenisz
WTA-torna, Nottingham, döntő, ism.
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, szezonzáró, ism.
DIGI Sport 3
00:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:15 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
07:00 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
07:20 - Tenisz
WTA-torna, Nottingham, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:30 - Tenisz
WTA-torna, Nottingham, ism.
11:30 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Barcelona - Athletic Bilbao, ism.
14:10 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, SuperFinals, Conegliano - VakifBank Istanbul, ism.
17:05 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Klagenfurt, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:25 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Dornbirn Bulldogs, ism.
21:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:50 - Autósport
Ózd - Eger Rally SS8, ism.
22:50 - Autósport
Ózd - Eger Rally SS11, ism.
23:25 - Autósport
Ózd - Eger Rally SS14, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse