DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Úszás
Az olimpia halasztásával új ajtók nyíltak meg előtte
SPORT 24

Az olimpia halasztásával új ajtók nyíltak meg előtte

A 17 éves úszó, Kós Hubert számára a 2020-as olimpiára még a kijutás lett volna a feladat, 2021-ben viszont már egészen más célokkal készülhet Tokióra. Már döntőben is mer gondolkozni.

REGGELI START

"Motiváló mindkettőnknek, ha ott van a másik, húzzuk egymást"

Bajáról, ha úgy tetszik, Kalmár Ákos átúszott Balatonfűzfőre. A váltás után együtt készülhet hosszútávúszó riválisával, Rasovszky Kristóffal. Mindketten azt mondják, a közös munka inspirálja őket. Ez Ákosnál már országos csúcsokban is megmutatkozott, legyen szó 1500 méterről vagy 10 kilométerről. Elmentünk megnézni hogyan edz együtt a nyíltvízi világbajnok és az őt medencében már legyőző magyar bajnok.


„Medencében nehéz dolgom van Ákossal”
SPORT 24

„Medencében nehéz dolgom van Ákossal”

Trónfosztás történt a debreceni hosszútávúszó medencés országos bajnokságon, hiszen ezúttal nem Rasovszky Kristóf, hanem csapattársa, Kalmár Ákos győzött öt és tíz kilométeren is.


Csak akkor utazna az olimpiára, ha reális esélye van a jó szereplésre
SPORT 24

Csak akkor utazna az olimpiára, ha reális esélye van a jó szereplésre

Az édesapját nemrég elveszítő Cseh László nem pihen. A négyszeres olimpiai ezüstérmes úszónk szeme előtt öt karika is lebeg egyszerre. Feltett célja, hogy zsinórban ötödik olimpiáján is ott legyen.


SPORT 24

"A cél, hogy folyamatosan kihívásokra törekedjünk"

A Tusup - Holoda páros néhány hete minden hétköznap reggel az edzőteremben kezdi a napot és próbálják eldönteni, hogy vajon melyikük lehet az erősebb. Az amerikai edző mesélt a fiatal úszó hozzáállásáról és a célokról is.


Nehezebb felkeszülés ide vagy oda - úszóink készülnek az olimpiára
REGGELI START

Nehezebb felkeszülés ide vagy oda - úszóink készülnek az olimpiára

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya volt Zelinka Ildikó műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.


SPORT 24

"Mindig is a sport közelében akartam élni és dolgozni, számomra ez nem munka, hanem szenvedély"

Shane Tusup azon van, hogy mindenkiből kihozza a legtöbbet. Hosszú Katinka korábbi edzője és férje Magyarországon építi versenyzői csapatát. Az úszók és a labdarúgók alkotta teamben edz Szilágyi Liliána, Bogdán Ádám, Szoboszlai Dominik és Holoda Péter is.


„Magyar úszó 17-18 évesen még nem úszott két percen belül”
SPORT 24

„Magyar úszó 17-18 évesen még nem úszott két percen belül”

Kós Hubert 200 és 400 méter vegyesen is korosztályos csúcsot úszott a Margitszigeten, de edzőjével már nem csak a junior korosztályra fókuszálnak.


Kalmár Ákos „Hosszú Katinka-alapokkal” robbant be az élmezőnybe
REGGELI START

Kalmár Ákos „Hosszú Katinka-alapokkal” robbant be az élmezőnybe

Kalmár Ákos úszóval beszélgetett Zelinka Ildikó műsorvezető a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.


Szombaton is taroltak a magyar úszók
SPORT 24

Szombaton is taroltak a magyar úszók

Bár zárt kapuk mögött zajlik az úszók Négy Nemzet versenye, de nem nézők nélkül. Még a szomszédos Magyar Kupáról a vízilabdázók is átnéztek a megmérettetésre, persze szigorúan csak a kerítésen keresztül. Volt mit nézni a Margitszigeten, a verseny második napján a számok felét bezsebelték a magyar úszók. Késely Ajna országos csúcstartóként győzött 400 gyorson.


Generációváltás az úszóknál, 2027-re új világbajnokokat kell nevelni
REGGELI START

Generációváltás az úszóknál, 2027-re új világbajnokokat kell nevelni

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító adásában, a Reggeli Startban.


Babavárás és olimpia
SPORT 24

Babavárás és olimpia

Mutina Ágnes és Bernek Péter decembertől a kutyájuk, Lujzi mellett egy kisbabáról is gondoskodnak majd.


Osztrák, lengyel és cseh úszók érkeznek a Hajós Alfréd Uszodába
SPORT 24

Osztrák, lengyel és cseh úszók érkeznek a Hajós Alfréd Uszodába

A magyar úszok számtalanszor bizonyították már a történelemben, hogy a leggyorsabbak, most azonban - azzal, hogy hétvégén a Négy Nemzet-úszoversenynek a Margitsziget ad otthon – kiderült, hogy a legbátrabbak is mi vagyunk, ha úszásról van szó.


Az elmúlt hét évben ez volt a leghosszabb kihagyása a világbajnok úszónak
SPORT 24

Az elmúlt hét évben ez volt a leghosszabb kihagyása a világbajnok úszónak

A világbajnok nyíltvízi úszó, Rasovszky Kristóf hat hetet kényszerült úszás nélküli tölteni a koronavírus-járvány időszak alatt, ám azóta már ez a hatodik hét, hogy újra edzhet és kezd visszaszokni a megszokott rendszerbe, ami mellett a tanulásra is jut ideje.


Lábak nélkül szeli át a Boszporuszt
SPORT 24

Lábak nélkül szeli át a Boszporuszt

Hazánk egyetlen nyílt vízi paraúszója, Patkás Tamás úgy készül az augusztus végi viadalra, hogy leússza azokat a versenyeket, amelyek a járvány miatt elmaradtak.


Kozma Dominikot nem viselte meg a koronavírus, olimpiai éremre hajt
SPORT 24

Kozma Dominikot nem viselte meg a koronavírus, olimpiai éremre hajt

Március végén az úszók közül Kozma Dominik is a közvélemény elé tárta, hogy elkapta a koronavírust, amelyen végül - a sportolók többségéhez hasonlóan - tünet nélkül átesett. A DIGI Sport híradójának azt nyilatkozta, nem viselte meg a karantén, mivel „nem mondanám, hogy borzalmas folyamatosan a feleségem mellett ébredni”. A 29 éves vb-bronzérmes sportoló már alig várja, hogy újra úszhasson, és elárulta, milyen eredményt szeretne elérni 200 gyorson a tokiói olimpián.


A lusta masszőr esete a fekvőtámaszokkal
REGGELI START

A lusta masszőr esete a fekvőtámaszokkal

Akinek van ambíciója, annak se az évek, se az olimpia elhalasztása nem számít - mondja az úszóválogatott masszőre. Györki Attila úgy látja, az otthoni pancsolós edzés nem pótolhatja a rendes felkészülést. Zelinka Ildikó interjúja.


Hosszú Katinka is csak szárazföldön edzhet a szövetségi kapitány szerint
REGGELI START

Hosszú Katinka is csak szárazföldön edzhet a szövetségi kapitány szerint

„A rendszerünk olyan, ami sokat elbír, de ilyenre mi sem számítottunk” – mondta a Reggeli Start vírusvideójában Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, miután kilenc válogatott kerettag úszó koronavírustesztje pozitív lett. A szakember Hosszú Katinkáról, megfertőződött fiáról és az újrakezdés feltételeiről is beszélt Szombathy Pálnak.


Kapás Boglárka és Kozma Dominik is koronavírusos lett
ÚSZÁS

Kapás Boglárka és Kozma Dominik is koronavírusos lett

Kapás Boglárka úszó saját Facebook-oldalán közölte követőivel, hogy a koronavírus-tesztjére pozitív eredményt kapott. A magyar olimpikonnak egyelőre nincsenek tünetei. Nem sokkal később Kozma Dominik is hasonlót posztolt az Instagram-oldalán. A szövetség később bejelentette, hogy kedd esti adatok szerint kilenc pozitív teszt született.


REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
06:25 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC - Szolnok, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
09:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
11:10 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, elődöntők
16:05 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
17:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, 2. elődöntő
20:00 - Autósport
DTM, Monza, 2. verseny, ism.
21:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
23:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:55 - Reggeli Start
válogatás
DIGI Sport 2
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:55 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, negyeddöntők
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, 1. elődöntő
16:00 - Labdarúgás
Premier League 100 - Peter Crouch, ism.
16:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, SuperFinals, Conegliano - VakifBank Istanbul, ism.
19:45 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, SuperFinals, Grupa Azoty Kedzierzyn Kozle - Trentino Itas, ism.
22:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:25 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal palace, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, SuperFinals, Conegliano - VakifBank Istanbul, ism.
09:00 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC Budapest - Szolnoki Dózsa, ism.
11:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Napoli, ism.
13:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - AC Milan, ism.
14:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Reggeli Start, ism.
15:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
16:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Napoli, ism.
18:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - AS Roma, ism.
19:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - AS Roma, ism.
21:45 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
22:35 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
23:25 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse