DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája
A Pool alaposan helybenhagyta a Cityt, négyet vágott a Barca
LABDARÚGÁS, UEFA BAJNOKOK LIGÁJA

A Pool alaposan helybenhagyta a Cityt, négyet vágott a Barca

A Liverpool együttese meglepetésre nagyon simán, 3-0-ra győzte le hazai pályán a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A Barcelona – többek között két öngólnak köszönhetően – 4-1-gyel küldte haza az AS Romát a Camp Nouból.

Már a nyolc között megismétlődik a tavalyi finálé; biztosan lesz angol csapat az elődöntőben
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ

Már a nyolc között megismétlődik a tavalyi finálé; biztosan lesz angol csapat az elődöntőben

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában péntek délben kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőit. Már a legjobb nyolc között összekerült egymással a tavalyi finálé két résztvevője, a címvédő Real Madrid és a Juventus. A Barcelonára az AS Roma, a Bayern Münchenre a Sevilla vár, míg a még két állva maradt angol együttes, a Liverpool és a Manchester City egymás ellen küzdhet meg a továbbjutásért.


„Messi jelentette a különbséget”
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA

„Messi jelentette a különbséget”

Antonio Conte, a Chelsea vezetőedzője nyilatkozatában a két meccsen három gólt szerző Lionel Messit dicsérte, de elmondta, hogy büszke a csapatára, és már a hétvégi Leicester City elleni mérkőzésre készül.


Messi százados lett, a Barca lelépte a Chelsea-t!
LABDARÚGÁS, UEFA BAJNOKOK LIGÁJA

Messi százados lett, a Barca lelépte a Chelsea-t!

A Barcelona együttese a 99., majd 100. Bajnokok Ligája-gólját szerző, és egy gólpasszt is kiosztó Lionel Messi vezetésével 3-0-ra intézte el saját közönsége előtt a Chelsea csapatát, a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-1-es összesítéssel továbbjutott a következő körbe.


Isztambulban is tarolt, és 8-1-gyel ment tovább a Bayern
LABDARÚGÁS, UEFA BAJNOKOK LIGÁJA

Isztambulban is tarolt, és 8-1-gyel ment tovább a Bayern

A Bayern München gárdája 3-1-re diadalmaskodott a Besiktas otthonában, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 8-1-es összesítéssel búcsúztatta a török alakulatot.


BAJNOKOK LIGÁJA

"Kétszer kiejtettem az MU-t az Old Traffordon, nem hiszem, hogy ez az érzés újdonság a klubnak"

Mint ismert, a Manchester United hatalmas meglepetésre, 2-1-es vereséget szenvedett kedd este a Sevilla ellen, így búcsúzott a Bajnokok Ligától. A mérkőzés után természetesen José Mourinho, a manchesteriek menedzsere is véleményt formált, nem is akármilyet.


Ben Yedder volt a United veszte; negyeddöntős a Roma
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ben Yedder volt a United veszte; negyeddöntős a Roma

Óriási meglepetésre 2-1-re győzött a Sevilla a Manchester United ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel pedig kiestek Paul Pogbáék a legrangosabb európai kupasorozatból. A Roma Edin Dzeko vezérletével 1-0-ra legyőzte a Sahtar Donyeck együttesét, így az idegenben lőtt góljának köszönhetően az olasz együttes várhatja a pénteki sorsolást.


Argentin ászai lőtték tovább a Juvét!
LABDARÚGÁS, UEFA BAJNOKOK LIGÁJA

Argentin ászai lőtték tovább a Juvét!

A Juventus futballcsapata a torinói 2-2-t követően Londonban 2-1-re verte a Tottenhamet, így 4-3-as összesítéssel búcsúztatta az angol gárdát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Kikapott, de így is simán továbbment a Manchester City.


A City nagyon jó, de a BL-győzelemhez még rutin kell
REGGELI START

A City nagyon jó, de a BL-győzelemhez még rutin kell

Németh Barnabás, a Rákosmente KSK pályaedzője volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.


Két tucat helyzet, De Gea-parádé és nulla gól Sevillában; a Sahtar hátrányból verte a Romát
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Két tucat helyzet, De Gea-parádé és nulla gól Sevillában; a Sahtar hátrányból verte a Romát

A Manchester United együttese 0-0-s döntetlent játszott a Sevilla otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Az andalúzok futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, de David de Geának szerda este nem lehetett gólt lőni. A játéknap másik összecsapásán előnybe került ugyan a Roma, de a Sahtar hatalmas rohamai végül 2-1-es győzelmet értek.


Conte megvédte Christensent, Valverde szerint még nem lefutott a párharc
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Conte megvédte Christensent, Valverde szerint még nem lefutott a párharc

A Barcelona 1-1-es döntetlent ért el a Chelsea otthonában, így kedvező helyzetből várhatja az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóját. Így értékelték a mérkőzést a szakvezetők.


A Barcelona döntetlennel távozott Londonból; a Bayern a továbbjutás küszöbén
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

A Barcelona döntetlennel távozott Londonból; a Bayern a továbbjutás küszöbén

A Chelsea hazai pályán 1-1-et játszott a Barcelonával az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így nehéz helyzetből várhatja a visszavágót. A Bayern München viszont gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást a Besiktas ellen.


„Csapatként kell védekeznünk, mert ha nem, akkor nagy baj lehet”
LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA

„Csapatként kell védekeznünk, mert ha nem, akkor nagy baj lehet”

Kedd este rendezik a Chelsea – Barcelona labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását, melyről az egész futballvilág kíváncsian beszél. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a londoniak támadója, Eden Hazard és a katalánok középpályása, Ivan Rakitic is véleményt formált az összecsapásról.


Zidane Ronaldót dicséri, Emery a játékvezetőt bírálja
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Zidane Ronaldót dicséri, Emery a játékvezetőt bírálja

A Real Madrid kétgólos előnyt szerzett az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután hazai pályán 3-1-re győzte le a Paris Saint-Germaint. Így értékelték a mérkőzést a szakvezetők.


A hajrában döntött a Real, kiütéses győzelmet aratott a Liverpool
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

A hajrában döntött a Real, kiütéses győzelmet aratott a Liverpool

Egy nagyszerű mérkőzést követően 3-1-re győzött a Real Madrid a PSG ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. A nap másik találkozóján a Liverpool 5-0-ra múlta felül a Porto gárdáját.


Nehéz helyzetben a Juventus, Svájcban döntött a Manchester City
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Nehéz helyzetben a Juventus, Svájcban döntött a Manchester City

A tizenegyest hibázó Juventus kétgólos előnyt adott le az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így nem utazhat előnnyel a Tottenham elleni visszavágóra. A Manchester City már Svájcban lerendezte a továbbjutás kérdését, hiszen 4-0-ra verte a Baselt.


„Nem csak három támadóval nézünk szembe”
LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA

„Nem csak három támadóval nézünk szembe”

Cristiano Ronaldo negyedszer is megkapta a Goal nevű hírportál szezon legjobb játékosának járó díját. A portugál világsztár a trófea átvétele után nyilatkozott a Real Madrid-Paris Saint Germain Bajnokok Ligája-összecsapásról is, melyről Toni Kroos is szólott néhány szót.


Mezcsere

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 06:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
07:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - AS Roma, ism.
08:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Internazionale, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus, ism.
12:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:40 - A nap hőse
12:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
ÉLŐ 13:00 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
21:20 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Nice, ism.
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Marseille, ism.
DIGI Sport 2
06:10 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
08:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:15 - A nap hőse
08:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
08:35 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Frosinone, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Napoli, ism.
16:15 - A nap hőse
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
16:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
18:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő, ism.
19:45 - Kosárlabda
Euroliga, Final Four, bronzmérkőzés, Fenerbahce - Real Madrid, ism.
21:30 - Kosárlabda
Euroliga, Final Four, döntő, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
03:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Reims, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Nice, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - A nap hőse
10:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
11:05 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Marseille, ism.
12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Montpellier, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:55 - Röplabda
női Arany Európa Liga, Ausztria - Magyarország, ism.
18:35 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, döntő, Novara - Conegliano, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:50 - A nap hőse
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - AS Roma, ism.
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse