DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás
A Roma ezúttal az Atalantától szerez játékost
SERIE A

A Roma ezúttal az Atalantától szerez játékost

AS Roma szerda délután bejelentette, hogy szerződteti az Atalanta játékosát, Gianluca Mancinit. A fiatal védő már egy római magánklinikán jelentkezett orvosi vizsgálatra.

A Bologna trénere súlyos betegséggel küzd, de nem hagyja el a kispadot
SERIE A TIM

A Bologna trénere súlyos betegséggel küzd, de nem hagyja el a kispadot

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő, Nagy Ádámot is foglalkoztató Bologna vezetőedzője, Szinisa Mihajlovics hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy akut leukémiával küzd. A szakember ennek ellenére kezelése mellett is folytatja a munkát.


Balogh Norbert csapatát a negyedosztályba sorolták
OLASZ LABDARÚGÁS

Balogh Norbert csapatát a negyedosztályba sorolták

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) hivatalos közleményében jelezte, hogy az előző idényben a Serie B-ben 11. helyen végző Palermo – adminisztratív hiányosságok miatt – a következő idényben csak a negyedik vonalban indulhat el.


Olasz válogatott középpályás az Inter újabb fogása
SERIE A TIM

Olasz válogatott középpályás az Inter újabb fogása

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter hivatalos oldalán közölte a hírt, hogy szerződtette Nicoló Barellát a Cagliari csapatától.


Fiatal argentin védőt vásárolt a Juventus
SERIE A TIM

Fiatal argentin védőt vásárolt a Juventus

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus hivatalos honlapján közölte a hírt, hogy megvette a Genoa együttesétől Cristian Romero játékjogát. Az argentin védő azonban idén még nem csatlakozik a torinóiakhoz, hanem egy évet még Genovában marad.


A Lazióhoz igazolt a SPAL középpályása
ÁTIGAZOLÁS

A Lazióhoz igazolt a SPAL középpályása

Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A TIM) szereplő SS Lazio az olasz válogatott Manuel Lazzarival erősített a következő szezonra.


Olimpiai ezüstérmes a Sassuolo legújabb szerzeménye
SERIE A TIM

Olimpiai ezüstérmes a Sassuolo legújabb szerzeménye

Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A TIM) szereplő Sassuolo együttese kölcsönvette Jeremy Toljant.


Válogatott kapust igazolt az olasz újonc
SERIE A TIM

Válogatott kapust igazolt az olasz újonc

A Brescia labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a finn válogatott Jesse Joronent.


Nápolyból és Szentpétervárról igazolt a Parma
SERIE A TIM

Nápolyból és Szentpétervárról igazolt a Parma

A Parma labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy megszerezte Luigi Sepe, Alberto Grassi és a brazil Hernani játékjogát is.


Krunic Milánót választotta a Serie B helyett
SERIE A TIM

Krunic Milánót választotta a Serie B helyett

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan saját weboldalán közölte a hírt, hogy szerződtette Rade Krunicot az Empoli gárdájától.


Hosszabbított a Parma edzője
SERIE A TIM

Hosszabbított a Parma edzője

Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A TIM) szereplő Parma a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy meghosszabbította Roberto D'Aversa vezetőedző szerződését.


El Shaarawy mégis elment Kínába
SERIE A TIM

El Shaarawy mégis elment Kínába

Bár Stephan El Shaarawy június legvégén még azt nyilatkozta, hogy nem igazol Kínába, a Sanghaj Senhua hétfőn mégis bejelentette a támadó szerződtetését.


Az Inter nem számol Nainggolannal és Icardival
SERIE A TIM

Az Inter nem számol Nainggolannal és Icardival

Beppe Marotta, az Internazionale sportigazgatója a Sky Sports Italiának adott nyilatkozatában leszögezte, hogy a következő szezonban már nem számolnak Mauro Icardival és Radja Nainggolannal.


Milánóban folytatja a Real Madrid védője
SERIE A TIM

Milánóban folytatja a Real Madrid védője

Theo Hernández, a Real Madrid védője a Milanban folytatja pályafutását, számolt be róla a Serie A TIM honlapja.


Már 40 milliónál is többet költött a Bologna
SERIE A TIM

Már 40 milliónál is többet költött a Bologna

Folytatja az erősítést a Bologna labdarúgócsapata, amely szombaton bejelentette a holland Stefano Denswil megszerzését is.


Török védővel erősített a Juventus
SERIE A TIM

Török védővel erősített a Juventus

A Juventus labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a Sassuolótól Merih Demiralt.


 Az Arsenal végleg megvált Ospinától
ÁTIGAZOLÁS

Az Arsenal végleg megvált Ospinától

Az olasz élvonalbeli Napoli csapata csütörtökön bejelentette, hogy megvásárolta David Ospinát az Arsenaltól. A kolumbiai 3,5 millió euróért vált klubot.


Torino ura, Buffon visszatért
ÁTIGAZOLÁS

Torino ura, Buffon visszatért

Az olasz élvonalbeli Juventus együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy év távollét után Gianluigi Buffon visszatért a csapathoz. A rutinos kapus egy évre írt alá.


Visszatér Spanyolországba a vb- és Eb-győztes hátvéd!
ÁTIGAZOLÁSI PIAC 2019

Visszatér Spanyolországba a vb- és Eb-győztes hátvéd!

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Villarreal saját weboldalán jelentette be, hogy megszerezte Raúl Albiol játékjogát a Napoli együttesétől.


Mezcsere

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - A nap hőse
ÚJ 07:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
07:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Marseille, ism.
09:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Monaco, ism.
11:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Angers, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:55 - A nap hőse
13:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
13:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - PSG, ism.
15:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Brest, ism.
ÉLŐ 17:25 - Mezcsere
A DIGI Sport átigazolási magazinja
ÚJ 18:05 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, Wolvehampton - Manchester United
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, döntő, ism.
09:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, döntő, ism.
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - A nap hőse
12:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
12:25 - Labdarúgás
Premier League, Everton - Watford, ism.
14:15 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Burnley, ism.
16:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - A nap hőse
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
16:35 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Tottenham, ism.
18:25 - Strandfoci
U21, Talent Cup, Csehország - Lengyelország, ism.
19:40 - Strandfoci
U21, Talent Cup, Magyarország - Spanyolország, ism.
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 21:05 - Lovassport
Díjugrató GP, Kiskunhalas, felv.
22:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Juventus, ism.
DIGI Sport 3
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - AC Milan, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Sassuolo, ism.
10:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - A nap hőse
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
11:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - Napoli, ism.
13:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Juventus, ism.
14:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Chievo, ism.
16:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:20 - A nap hőse
18:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
18:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda, ism.
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - A nap hőse
21:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
22:00 - Mezcsere
A DIGI Sport átigazolási magazinja, ism.
22:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:35 - Kosárlabda
Euroliga, szezonvisszatekintő, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse